Károlyi László

vezérigazgató

Legrand Magyarország Zrt.

1983-ban végzett a Temesvári Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karán, majd 1994-ben Franciaországban elvégzi a Coopers & Lybrand projekt menedzsment-képzését, és ezt a tudását fejleszti tovább a Stamford MasterCalss képzésein 2002-ben. Közben 1999-ben a BME és a Lyoni Egyetem – kettős MBA diplomáját szerzi meg, ezt követően pedig 2004-ben Thunderbird Üzleti Stratégia képzésen vesz részt az amerikai Phoenixben.

Szakmai pályafutásának kezdetén számítógépes hálózatok fejlesztésével, majd később számítástechnikai és irodatechnikai marketinggel foglalkozott. 1993-ban a Kontavill privatizációjával egy időben csatlakozott a Legrandhoz, mint projekt menedzser. 1995-től a cég műszaki igazgatója, majd 2000-től ipari igazgatójaként dolgozik, de közben hosszabb-rövidebb ideig külföldi technólogia transzfer és tremékfejlesztési projekteket vezet. 2004-től tölti be a vállalat vezérigazgatói munkakörét.

Irányítása alatt kezdődőtt el a Lean és Kaisen szemlélet bevezetése a gyártásban. 2004 és 2008 között az éves árbevétel megduplázódott és a Legrand Zrt. kiváló eredménnyel zárta a 2009-es évet is, melynek elismeréseként Károlyi László elnyerte az év menedzsere díjat.

2012-ben publikálta első könyvét Üzleti évszakok címmel, mely a nagy érdeklődésre való tekintettel jelenleg a második kiadásnál és az angol nyelvű megjelenésnél tart.